Határtalanul
Felvidéken jártunk, „Határtalanul”
A hetedik évfolyamnak alkalma nyílt kis létszámban (22fő) igénybe venni a „Határtalanul” programot, melynek keretében a Felvidéki bányavárosokat látogattuk meg. Gondos készülés előzte meg az utat. A gyerekek előadásokat tartottak, kvízjátékokon vettek részt, hiszen nagyon izgalmas témánk volt: felfedezni a felvidéki bányákat, és a bevételükből épült fantasztikus városokat. Ezek után is meglepetés volt minden helyszín.
Első nap meglátogattuk Léva várát, ahol Dobó István épített magának kastélyt, ami sértetlenül magasodik a várrom mellett, és ad otthont a környék történetéről szóló kiállításnak, ami az őskortól a 68-as forradalomig mutatja be a társasági élet fény és árnyoldalait. Megnézhettünk egy patikát abból az időből, amikor a receptek alapján keverték ki az orvosságokat, megcsodáltuk a páncélokat, ágyúgolyót emelhettünk, a népviselet rejtelmeit ismerhettük meg.
Ezután Selmecbányára utaztunk, ahol Csontváry Kosztka Tivadarnak volt patikája, ahova Petőfi Sándor és Mikszáth Kálmán jártak iskolába, és ahol évi 21 tonna ezüstöt ontottak magukból a hegyek, amik között a város is megbújik. Nem volna tanácsos az utcán elgurítani egy labdát, mert irgalmatlan tempóban pattogna lefele akárhonnan, és nem tudni, képes lenne-e megnyugodni valahol. A háztetők olyan különleges tájat alkotnak ebben a városban, ahova manókat, meséket képzel a gyermeki fantázia, nem mintha a házak között lappangó rengeteg történet nem volna önmagában is izgalmas.
A következő állomásunk Besztercebánya volt. Igazi reneszánsz főtérrel, fantasztikus palotákkal, egymás mellé épült templomok hirdették, hogy itt képes volt békében egymás mellett élni szlovák, magyar és német, tisztelve egymás kultúráját, szokásait és tudását, amitől mindannyian többek lettek. Itt tekinthettük meg a Szlovák Forradalom emlékművet, katonai eszközöket, amik mind megintcsak csatasorba álltak a gyerekek fejében, hirtelen több harckocsi lett ott, mint amennyi valóban ki volt állítva.
Este pedig kvízt rendeztünk az aznap látottakból és diákjaink olyan parádésan jól tudtak mindet, hogy következő estére új jutalom után kellett néznem.
Második nap reggelén a szállás közelében meglátogattuk a Dobsinai jégbarlangot, ami a világon is egyedülálló. A természet alkotta különleges formái között mindenki másként éli meg saját méreteit, gondolja végig, hogy az a jég mióta is van a barlangban. Elképzeltük a 40-es években ott korcsolyázó embereket, vagy a barlang szájánál hűsölő pásztorokat, és közben csodáltuk azokat a fantasztikus képződményeket, amik csak barlangban teremhetnek.
Ezután egy bányászati skanzenbe mentünk, ahol sisakban ereszkedhettünk le mi is egy kicsit, a lovak vontatta kocsik tárnájában kényelmesen elfértünk. Megismertük a bányászat technikai oldalát is, hogy milyen komoly odafigyelést igényelt egy-egy robbantás, megértettük, miért hangzik úgy a bányászköszönés, hogy „Jó szerencsét!” Ez a bánya is elcsendesült, mára denevérek használják, mit sem tudva a barlang zajos történetéről.
Hrizsnyó volt az utolsó állomás ezen a napon. Itt egy apró templomot látogattunk meg, ami az 1300-as évek óta áll a helyén, és azóta minden vasárnapon imádkoznak ott az emberek. A szentélyben Lőcsei Pál szárnyasoltára mesél az angyali üdvözletről, bár ez egy apróbb darab, mégis meg lehet érezni a korszak hangulatát. A szentély falai a kor ízlésének megfelelően az utolsó négyzetcentiméterig ki vannak festve, az egyházatyák portréi, Krisztus szenvedései figyelhetőek meg a festményeken. Még az oltár mögött is festmények vannak, ahol egészen biztosan senki nem láthatja, még akkor sem, ha érdeklődő turistaként bemegy a szentélybe (hívőknek ez tilos) és igyekszik az oltár mögé nézni.
Este a kvíz előtt még tettünk egy gyors sétát a Szlovák Paradicsomban. Mesebeli táj, fantasztikus víztükrök, csodaszép fák. Nem véletlenül lett roppant népszerű kirándulóhely.
Elérkezett az utolsó nap. A Rozsnyói Általános Iskola magyar diákjait látogattuk meg, elmeséltek néhány fontos dolgot a városukról, az iskolájukról, a lehetőségeikről.
Az utolsó helyszín a Betléri kastély volt. Ez az Andrássyak egykori vadászkastélya volt, melynek különlegessége, hogy amióta a grófi család kiköltözött innen, és a Szlovák Államra szállt a létesítmény, minden berendezését igyekeztek megőrizni, hogy az arisztokrata hétköznapoknak emléket állítsanak. Megtudtuk, hogy az itt felnövő grófgyerekeknek mindent meg kellett enniük, amit eléjük tettek, milyen további szigorú elvárásoknak kellett megfelelniük. Megcsodáltuk a gyönyörű intarziákat, különleges kárpitokat, trófeákat, de néha értetlenül álltunk egy-egy szoba előtt, melynek berendezési tárgyai teljesen idegenek voltak számunkra. A képen egy varróasztal látható.
Igazán hálásak vagyunk, hogy megélhettük együtt ezt a három napot, és rengeteg életre szóló élménnyel lehettünk gazdagabbak. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Határtalanul! programján kívül az iskola alapítványa, a Rákoscsabai Gyermek alapítvány támogatott minket, és természetesen a szülői közösség, akik anyagilag is hozzájárultak gyermekeik utazásához, és minden aggodalmuk ellenére elengedték őket Felvidékre.
