Igazgatói köszöntő
Áldás, békesség!
Szeretetettel köszöntöm a Rákoscsabai Jókai Mór Református Általános Iskola honlapján!
2011-ben alapított 8 évfolyamos református általános iskola vagyunk, amely nyitott más keresztyén felekezetek felé.
Vezérigénk:
“Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!”
/Példabeszédek könyve 22:6./
Célunk, hogy a család által ránk bízott gyermekekből – a szülőkkel együttműködve – jellemes, művelt keresztyén fiatalokat neveljünk, akik megtalálják helyüket és feladatukat a társadalomban.
Pedagógiai munkánk során arra törekszünk, hogy intézményünk családias, szeretetteljes légkörében a szülők gyermekeiket biztonságban tudhassák, valamint számukra színvonalas oktatást biztosítsunk. A református tanulókat egyházunk hitvalló tagjaivá, a nem református tanulókat – vallásuk szabad gyakorlásának biztosítása mellett – saját felekezetük és a Református Egyház értékeinek megbecsülésére neveljük. Valljuk, hogy az iskolának használható tudást kell átadnia, amihez olyan készségeket, képességeket kell fejleszteni, amellyel a tanulók tudnak alkalmazkodni a gyorsan változó világhoz. Ebben fontos szempont a jogok tiszteletben tartása mellett a kötelességek teljesítése. Elvárjuk tanulóinktól, hogy cselekedeteikért vállalják a felelősséget, viselkedésükkel feleljenek meg az iskola által képviselt értékrendnek. Mivel a szülők egyik alapvető elvárása gyermekük iskolába kerülésekor az, hogy a hat vagy nyolc osztály elvégzése után megfelelő helyen tanuljon tovább, ezért célunk, hogy az iskolában megszerzett tudás megfelelő alap legyen a továbbhaladáshoz. Kérem, ismerje meg iskolánkat!
Gazdag László
igazgató