Maróth Lilla a Nemzetközi Űrállomáson
Maróth Lilla 6.a. osztályos tanuló a Külgazdasági és Külügyminisztérium által támogatott Spacebuzz Hungary Alapítvány által meghirdetett pályázaton indult az év elején, melyen Kapu Tibor űrhajósnak lehetett kérdést feltenni, még felbocsátása előtt. A versenyen több tucat oktatási intézmény és több mint ezer, 10-12 éves gyermek indult el, ebből a legjobb 24 kérdésre válaszolt Kapu Tibor küldetése során a Nemzetközi Űrállomáson. Ezek közé került be tanulónk, Lilla kérdése is, mely így szólt: "A botsáskáim túlélnének az ISS-en? Mert ők a levélről szívnak vízcseppet, de a vízcsepp meg repked össze-vissza. Láttam." Lilla azon kívül, hogy a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről kapott választ a kérdésére, meghívást is kapott a II. Űrkongresszusra, ahol a győztes gyermekeket külön tehetséggondozó programokkal várták a szervezők, köztük VR űrutazással, robotokkal és programozással kapcsolatos játékokkal. Mivel Kapu Tibor sajnos megbetegedett, így Lilla Cserényi Gyula űrhajóssal és Farkas Bertalannal, az első magyar űrhajóssal találkozhatott. Gratulálunk Lillának az elért eredményért!





