Miénk a tér!

Néptáncosaink hetek óta készülnek erre az eseményre. Csak hát esik. Sokat. Egyfolytában. Vajon hogy lesz ebből szabadtéri program? A péntek már mosolygott, a szombat pedig egyenesen leragyogott ránk. Hála legyen az Úrnak, hiszen a gyerekek várakozással, nagy szeretettel álltak színpadra. Hiszen jó az is, ha csak úgy táncolunk. Jó a zene, nem lehet kibújni a hatása alól, ha rossz a kedved táncolás előtt, az biztosan megváltozik. De az előadáshoz népviselet is van. Olyan mint valami furcsa időkapszula valahonnan dédi gyerekkorából. Évszázadokig hordtak hasonlót, és akkor is megérez ebből valamit egy kisgyerek, ha nem mondunk róla neki sokat. A hagyományok pedig azért is fontosak, mert értékállandóságot jelentenek. Kevés szebb dolog van, mint amikor nagyapa járja a kisunokájával mondjuk a csárdást. Mert keresztülível generációkon. Kommunikációs csatorna lesz. Nem kell beszélni hozzá. Hiszen a mozdulatok, a mosoly, a közös élmény is elegendő. És természetesen működik ez gyerek és gyerek között is. Barátságok szövődnek, hiszen együtt táplálkozunk hagyományainkból, ugyanazt gondoljuk, ugyanazt énekeljük, ugyanazt táncoljuk.