Határtalanul! 2025

A Bethlen Gábor Alapítvány nagyszerű lehetőséget kínál fiataljainknak. Minden hetedik évfolyam megpályázhat egy háromnapos utat a történelmi Magyarország jelenleg határainkon túl elterülő vidékeire. Mi Felvidéket választottuk. A Talabor Utazási iroda segítségét vettük igénybe a lebonyolításnál, ők biztosítottak idegenvezetőt, szervezték a szállást, az étkezést és a buszt.

Diákjaink betekintést nyerhettek a környék jelenlegi és hajdani életébe. Először egy iskolát látogattunk meg Losoncon. Barátság karkötőket készítettünk ajándékképpen, és vittünk két nagy doboz jó állapotú tankönyvet is. Bial Péter igazgató úr mesélt a város szerepéről, a magyarság olvadásáról és az iskola történetéről. Bejártuk a Főteret, megnéztük a kakasos templomot, amit Ybl Miklós tervezett. Megértettük hogyan éltek, élnek egymás mellett különböző kultúrák, különböző vallású, nemzetiségű emberek.

Gács volt a következő megállónk. Itt Csontváry Kosztka Tivadar emlékkiállítását csodálhattuk meg, hiszen ő itt élt tíz éven keresztül, itt volt patikus, itt kezdett el festeni. Életének regénybe illő történeteit ízlelgettük, miközben interaktív játékokon keresztül ismerkedtünk festészetének jelentősebb alkotásaival, és a hely történetével. Néhány kiállított tárgy komoly rejtélyt jelentett. Például az ötvenes évek elemlámpáját elsőre fényképezőgépnek nézték a gyerekek. Gácson még egy kastélyt látogattunk meg, ami napjainkban luxusszállóként üzemel. Kertjében meghallgattuk a történetét, majd megengedték nekünk, hogy néma csendben körbejárjunk a kerengőben. A belső udvart üvegtetővel fedték be, ma mint szalon üzemel, ahol a vendégek épp ebédeltek. Izgalmas működés közben látni az arisztokrácia számára épített helyet, különösen, hogy annyi érdekeset tudtunk meg a históriájáról, ami egyáltalán nem a kényelemről és a pompáról szólt.

A Füleki-vár volt az utolsó állomásunk az első napon. Ennek a hatalmas erődítménynek csak egy tornya maradt épen, itt kapott helyet a környék története, az ősmaradványoktól a törökökig, akik felrobbantották a várat. Természetesen közben központ volt, támasza a környék lakóinak, sok véres harcot vívtak itt, éppen ezért döntöttek úgy a törökök, hogy inkább a földdel teszik egyenlővé, habár csellel foglalták el. Ennek már lassan több, mint ötszáz éve, mégis jelen van, bejárható mind térben és időben, gazdagsága romok között talált tárgyak minőségén mérhető le.

Második napunkon a bányavárosokról hallottunk. Körmöcbányát látogattuk meg, ahol aranyat bányásztak, és mérések szerint még mindig rengeteg rejtőzik belőle a hegyekben, de túl mélyen van. A város 1328-ban alapított éremverdéjében ma eurót vernek. A középkori bányaváros életét bemutató kiállítás maga is fantasztikusan érdekes, hiszen akkoriban mást jelentett egy városhoz tartozni. A polgárok a Szentháromság szobor előtt tettek esküt a városért, mindenki templomba járt, ahol hetente tudták megbeszélni ügyes-bajos dolgaikat. Másképpen tartottak fegyelmet, mint ma, másképpen működött a szociális háló – ebből a gyerekek pusztán morzsákat értettek meg, de azt gondolom egy felnőtt számára sem egyszerű témáról van szó. Ezen kívül egy éremmúzeumot tekintettünk meg, megtudtuk, mi minden szolgált pénzként, megcsodáltuk az anyagok és formák sokféleségét.

Következő állomásunk Selmecbánya volt. Itt ezüstöt bányásztak, a bányák már rég kimerültek. Egy elhagyott tárnában sétálva hallgattuk meg, élhettük át milyen élete lehetett a bányászoknak, akik 6 éves gyerekek is lehettek. 15 éves koruktól felnőttként dolgoztak – hetedikeseink számára ez annyit jelent, hogy két év múlva akár napi 12 órát kellene lehúzni a bányában. Ilyen lehetőségek mellett az iskola nem is olyan rossz időtöltés. Aztán ellátogattunk a városba is, ahol Petőfi Sándor és Mikszáth Kálmán jártak iskolába. Tudtuk, hogy Európa szerte elismert szakemberek kerültek ki a város egyeteméről, melynek jogutódja a Soproni Erdészeti Egyetem és a Miskolci Egyetem. A diákéletről is lehetnek elképzeléseink.

Utolsó napon az Andrássyak birtokain jártunk. Meglátogattuk a Betléri-kastélyt, ahol a grófi család távozása után épp csak pénztárat nyitottak, és igyekeztek megőrizni a főúri élet emlékét a falak között. Minden lakosztályhoz fürdőszoba tartozott. Izgalmas módon ezek a kastély sarkán, a világos, benapozott szegletekben kaptak helyet, míg a szobák belül, gyakran ablak nélkül kerültek kialakításra. Láttunk muránói csillárt, gyönyörű intarziákat, páncélokat, és természetesen trófeákat, hiszen az épület vadászkastélyként üzemelt. Hallottunk a család történetéről is. Például Andrássy Dénesről, aki rangon alul házasodott meg, és ezért kitagadták örökségéből. Öccse halálos ágyán kérte a szüleit, hogy béküljenek ki. Így került ismét birtokaiba az Andrássy vagyon, és lett mecénása a környéknek. Feleségének Rozsnyón szobrot is emeltek. Mauzóleumuk egy ékkő a Krasznahorkai vár alatt, volt szerencsénk meglátogatni, megcsodálni.

A gyerekek nagyon lelkesek voltak, habár mind fizikailag, mind mentálisan elég fárasztó volt a túra, többen mondták, hogy azért kibírtak volna még néhány napot. Esténként a szálláson kvízversenyt tartottunk. A gyerekek tettek fel kérdéseket – nem volt ismétlődés, mert tudnak figyelni egymásra -, és minden kérdést meg is tudtak válaszolni. Szeretnénk, ha a megtanult információkból játékokat készítenének, amivel a felső tagozat kerülhet kicsit közelebb a témához, esetleg a következő évfolyam készülhet fel egy újabb Határtalanul! túrára.