Összetartozás napja '26

1920. június 4. Magyarország többé már nem az, ami volt. Nemcsak a területet szaggatták széjjel, hanem a kultúránkat is, ami azóta is szeparáltan csordogál tovább. Azóta is „hányszor támadt tenfiad szép hazám kebledre?” Többnyire azért, mert nem érti, nem mesélt erről neki senki, legfeljebb ostoba propagandát hallott, olyanoktól, akiknek érdeke egymás ellen fordítani magyar embereket. Mi szeretnénk, ha növendékeink valódi információk birtokában tudnának ítélni. Ha tisztában lennének azzal, hogy mi mindent tud megváltoztatni a történelem. Ősszel Felvidéken kirándultunk 7. osztályosainkkal, a Határtalanul! program keretén belül, Magyarország Kormányának támogatásával. Most pedig egy műsort adtak elő arról, hogy miért kell külföldre menni Magyarországra? Saját tapasztalataikat is elmesélték: 

Jó volt Szlovákiába utazni, mert egy olyan élmény volt, ami örökre megmarad. Érdekes volt látni, hogy az emberek ott hogyan beszélnek magyarul. Nagyon szép tájszólásuk van. Segítőkészek voltak. Amikor a boltban nem tudtunk valamit, megkérdeztünk egy helybelit, aki magyarul válaszolt. Attól, hogy Szlovákiában élnek, még magyarként tekintenek magukra. Amikor meglátogattunk egy iskolát, sajnos a gyerekekkel nem találkozhattunk egy járvány miatt, de vittünk nekik barátságkarkötőt, és ők az ablakhoz tódultak, hogy lássanak minket. Csak integetni tudtunk egymásnak.

Nagyon szép helyeket látogattunk meg. A selmecbányai bánya sokunk kedvence volt itt ezüstöt bányásztak, de voltunk Körmöcbányán is, az aranybánya volt. Bejártuk a hatalmas régi tárnákat, megtudtuk, hogy ott 14 éves kortól dolgoztak a fiúk, sokat tanultunk a bányászok életéről. Buszozás közben megcsodáltuk a hegyeket, a városokat. Számomra egy kissé felkavaró volt látni, hogy ez mind már nem tartozik Magyarországhoz. Sok izgalmas múzeumot láttunk például az Andrássyak kastélyát is igyekeztek teljes épségében megőrizni. A Füleki várban törökkori vitéz vezetett körbe minket, de csak a végén derült ki, amikor láttuk videón, hogy az idegenvezetőnket öltöztetik be páncélba.

Szomorú volt hallani, hogy sok felvidéki magyar szlovák iskolába adja a gyermekét, hogy jobban megtanulja a nyelvet, ott viszont a magyar kultúrával nem találkozik, nem fontos neki és a gyermekeit már a magyar nyelvre sem tanítja meg – elszlovákosodik. Sokan költöznek Magyarországra, így fogy a magyar a határainkon kívül mindenhol.

A szlovákok is kedvesek voltak hozzánk. A szálláson a konyhásnénik nem beszéltek magyarul, de mosolyogtak, megértettek minket. A szálloda tulajdonosa magyar volt, mindenben segített nekünk, nagyon jól éreztük magunkat, sokáig buliztunk este. A buszon is énekeltünk, bár ez nem mindenkinek tetszett. 

Történetek sejlettek fel, sorsok, lehetőségek. És az az idegen érzés, hogy ez mind már nem tartozik Magyarországhoz. Azért vigyük hírét, hiszen ezt mi építettük, a mi kultúránk, a mi történelmünk része.