Zengedeztünk az Úrnak

A zenében van valami emelkedett, másvilági, ünnepélyes, még hosszan sorolhatnám. Nem véletlen, hogy nem telhet el karácsony koncert nélkül. Így igazából nem is volt annyira bemutatkozó ez a mostani alkalom, hiszen iskolánk diákjai akkor is hazajárnak a Rákoscsabai templomba, ha nem ennek a gyülekezetnek a tagjai. Mindenesetre különleges hangulata volt ennek a koncertbe oltott istentiszteletnek. Vagy fordítva. Az igehirdetés is különleges módon passzolt a gyerekek életéhez - olyannyira, hogy a legutóbbi osztályfőnöki óránk témája is pont ez volt: "Hordozzátok egymást türelemmel." Ez lehetne az első szint. Az utolsó pálya pedig a tevékeny szeretet. Valahogy az éneklés ilyen automatikus tevékeny szeretet pirula. Maga a zene az, ami bennem is működni kezd, mint egy meleg gyógytea. Valahogy elhal, ami rossz, és életre kap, ami jó, és mosolygok, és valahogy megerednek a kedves szavaim. De azt hiszem ehhez kellenek a gyerekek is. Ahogy ők ott állnak. Ahogy készülnek, figyelnek, lelkesednek. Nagyon komolyak - persze cukik, de ilyesmivel soha nem sérteném meg Őket, mert a koncentrálásuk ugyanaz az erőfeszítés, mint az enyém, de az odaadásuk tisztább, őszintébb. Még nem homályosították el a kétségek. Öröm, hogy ilyesmivel foglalkozhatnak, és kimondhatatlanul nagy érték, hogy Ők ezt élvezik. Akármerre vigye Őket az élet, reméljük soha nem fordulnak el ettől.

V.M.