Karácsonyi Koncert

Tegnap volt iskolánk Adventi Koncertje. A templom zsúfolva megtelt, és volt ott számtalan apróság is, akik fegyelmezetten hallgatták végig a másfél órás műsort, amit iskolánk diákjai olyan nagy szeretettel és izgalommal énekeltek nekünk. Persze nem minden volt tökéletes, mert a valóság soha nem az. Nézetem szerint a tökéletességet elég kicsit érettebb korban számon kérni, de van néhány kivételesen tehetséges gyermek az iskolánkban, akik a zenén keresztül képesek egy másik valóban tökéletes világra nyitni a lelkünket. Maguk sem értik hogyan működik ez, de valahogy a zene csodájával van összefüggésben. A legkedvesebb talán az volt ahogyan figyeltek egymásra – sokat tanulok Tőlük. Minden szereplőt megérintgettek, amikor mikrofonhoz lépett, mintha valami erőt adtak volna így Neki: „nem vagy egyedül ott sem”, majd a szólók után megszorongatták az épp imént éneklő kezét, megölelgették, tényleg őszintén tudtak örülni annak, hogy a másik milyen gyönyörűen énekelt. Mert a zene közösségi élmény, és mind a közösségre, mind a zenére a lelkünk egészsége miatt van nagy szükségünk. Jó volt ebben az élményben elmerülni, elfelejteni a rohanást, az időbeosztást, a rengeteg tennivalót, ami az ünnep tökéletességéhez kell, amit nem is értem miért várunk el magunktól. Nézzük meg, kinek tudjuk megszorongatni a kezét, megölelgetni, ahogy a gyerekek egymást, mert valószínűleg ez közelebb emel az Úrhoz, mint bármilyen tökéletes bejgli.